Bemutatkozás

A KF&T Kft 1992 őszén megállapodott a Pharmorient Gyógyszerészeti Kiadványszerkesztő Közkereseti Társasággal, hogy legyenek szerkesztői az újonnan létrehozott gyógyszerészeti tájékoztató folyóiratuknak. A szerkesztőséget dr. Bayer István professzor vezette. Az első lapszám (első próbaszám) 1992 októberében jelent meg. A főszerkesztő beköszöntőjében fontosnak tartotta rögzíteni a szerkesztők és a kiadó alapelveit a kiadvánnyal kapcsolatosan. Ebből idézünk: „A gyógyszertárak, a gyógyszer- és gyógytermék-kereskedelem, a gyógyszeripar működéséhez elengedhetetlen a különböző hatóságok által kibocsátott jogszabályok, határozatok, irányelvek és állásfoglalások ismerete. Ugyancsak elengedhetetlen a tájékozottság azon eseményekről, melyek a gyógyszerellátás széles területén működő szakemberek, vállalatok és szervezetek tevékenységét közvetlenül vagy közvetve érintik. Tekintetbe véve az említett információk megszerzésének nehézségeit, valamint azt, hogy a különböző sajtóorgánumokban közölt elképzelések, ötletek és vélemények sokasága számos esetben inkább nehezíti, mint könnyíti az eligazodást, szükségét éreztük annak, hogy aránylag gyors és objektív tájékoztatást nyújtsunk mindazoknak, akik a gyógyszerellátás szerteágazó területén dolgoznak.”
A lap szerkesztését 1994. január 1-jétől a jelenlegi főszerkesztő vette át. A régi főszerkesztő a 2013 decemberében megjelenő számban a következő szavakkal búcsúzott: „A szerkesztőség nevében őszintén köszönöm dr. Kecskés Imrének és Fekete Tibornak azt, hogy megvalósították a Pharmorient kiadását és kívánom, hogy kezdeményezésünket abban a szellemben folytassák egy új szerkesztőgárdával, amelyet mi képviseltünk. A szerkesztőség alapállása nem változott. A lap rendszeresen közöl információkat jelentős hazai és külföldi eseményekről, konferenciákról, kiállításokról. Az elmúlt 15 évben minden februári számban megjelenik a KF&T Kft által készített piacelemzés a magyar gyógyszerpiacról. Ebben bemutatják az előző év alakulását és közzéteszik becslésüket az aktuális évre. Ez természetesen alkalom arra is, hogy az előző évi becslés pontosságát elemezzék. Összességében azt lehet megállapítani, hogy becsléseik nagyon jó pontossággal határozzák meg a piac várható alakulását és a gyógyszerkassza felhasználását.
A lap külalakja többször változott és színesebb lett, mint volt a kezdetekben. Remélhetőleg az olvasók is értékelik a szerkesztők, a kiadó törekvéseit, erőfeszítéseit. A lap minden hónap utolsó napján jelenik meg. A honlapon az egy évnél régebbi számok olvashatók. A lapzárta minden hónap 20-án van. Terjedelme 28 oldal belív és 4 oldal borító.